Hogyan beszéljek a gyerekemmel a koronavírusról?

Sajnos kimondható, hogy félév alatt a koronavírus a mindennapjaink részévé vált. Míg kezdetben szokatlan volt a maszk látványa és viselése, illetve folyamatosan figyelmeztetnünk kellett magunkat és gyerekeinket a kezek fertőtlenítésére, ma már ez természetesen megjelenik a mindennapi rituáléban. Pszichológusi munkám során gyakorlatilag mindennapossá váltak a koronavírussal kapcsolatos rajzok, festmények és vírussal kapcsolatos történetek megjelenése. A gyerekek játékának is szerves része lett a betegség számának emelkedése, a betegség legyőzésére tett erőfeszítések, és időnként az ebből fakadó halál. Ha ilyet látunk gyerekünk játékában, akkor tudhatjuk, hogy a járvány hatással van a pszichés működésére és játékon, kreatív tevékenységen keresztül igyekszik feloldani magában az ezzel kapcsolatos feszültséget. A játék és a rajz is egy pozitív és aktív formája a feszültséggel való megküzdésnek, úgyhogy ebben mindenképp támogassuk őt. Emellett viszont fontos átgondolni azt is, hogy mi az, amire érdemes figyelni, amit mi szülőként tehetünk, hogy gyerekünk minél kevesebb stresszel és pánikkal vészelje át ezt az időszakot.

• Az első fontos üzenet, hogy egy gyerek kicsi, de nem buta. Úgy csinálni előtte mintha nem lenne semmi változás a környezetében, teljesen felesleges, mert így is, úgy is letapogatja a kis szenzoraival, hogy feszültség veszi körül. Ha a gyerek nem kap konkrét es érthető válaszokat a felnőttektől, akkor adott esetben a valóságnál még rémisztőbb tartalmakkal tölti ki a fantáziája a titkolózás okozta űrt.
• Teremtsünk alkalmakat, amikor lehet arról beszélni, hogy kiben milyen érzések és gondolatok jelennek meg a vírus kapcsán. Már önmagában segít a feszültség csökkentésén, ha engedünk kicsit a szelepen. A gyereknél érdemes például felvetni, hogy 'biztosan beszélgettek erről az oviban, suliban is'. Ekkor a gyerekek jó része, rákapcsolódva a felvetésre elkezdi mesélni, hogy miket hallott, ami egy jó lehetőség arra, hogy tisztázzuk a betegséggel kapcsolatos t esetleges tévhiteket, kezeljük a rémhíreket.
• Az előzőhöz kapcsolódik, hogy fontos kihangsúlyozni a gyerekeknek, hogy az aggodalom és a félelem teljesen természetes reakciók. Nem nevetséges, ha valaki fél, és nem kell ezeket az érzéseket titkolnia vagy elnyomnia magában. Ha szülőként azt érezzük, hogy nagyon nagy szorongást okoz bennünk a jelenlegi járvány, és biztosra vehető, hogy gyerekünk érzékeli ennek a jeleit, akkor a szülő is megoszthat valamennyit az aggodalmaiból (nem elárasztóan és a gyerek nyelvezetében), de célszerű emellé olyan cselekvéseket kapcsolni, ami által a gyerek azért azt éli meg, hogy a szülei és ő maga is (valamelyest) kézben tartják a dolgokat. Például "Anya is aggódik a járvány miatt, de úgy tudjuk védeni magunkat, hogy hordjuk a maszkot, fertőtlenítjük, mossuk a kezünket, és most csak online találkozunk a többiekkel, hogy ne betegítsük meg egymást."
• Kiemelten fontos, hogy ne kerüljön a gyerek olyan szerepbe, hogy neki kelljen a szülőjét nyugtatgatni. Más helyzetben is kerülendő a parentifikáció (gyermek szülői szerepbe helyezése), ugyanakkor krízishelyzetben különösen fontos, hiszen a gyerekekben alapvetően megkérdőjelezik a sok különféle hír hallatán a biztonságos világba vetett hitük, és a szülő stabilitása segíthet nekik visszabillenni. Ha ez a biztonság hiányzik, akkor a gyerek kétségbeesik. Ez nem áll ellentétben a korábban írtakkal, hogy a szülő is megoszthat aggodalmat, de annak nem mindegy a mikéntje. Ha a szülő kétségbe esett és tanácstalan, akkor a gyereke helyett keressen egy felnőttet, akinek kiengedheti az aggodalmát, átbeszélheti kétségeit, tanácsot kérhet az intézkedéseket illetően.

• A bűnbakkeresés jelensége és feloldása . Megjelent az iskolákban a betegséggel kapcsolatos bántalmazás, ami azt jelenti, hogy a gyerek csúfolják, bántják, kirekesztik vagy hibáztatják azt a gyereket, akiről kiderül, hogy pozitív lett a tesztje. Ennek kezelése egyéni szinten, a pedagóguson kívül, a szülők dolga is, és ennek legfőbb módja, hogy hangsúlyozzuk, hogy senki nem tehet róla, nem hibás amiatt, hogy elkapta a betegséget. Nem tehet róla, hogy tünetmentesen bement az iskolába, hiszen nem tudta még akkor, hogy beteg. A másik szintén gyerekeknél (is) tapasztalt szomorú jelenség az idegenekkel (jelen esetben kínaiakkal) kapcsolatos negatív attitűd, arra való hivatkozással, hogy a vírus onnan indult el. Nyilvánvaló, hogy szülőként is kerüljük az ilyen megjegyzéseket, de azt is fontos kezelni, ha az iskolából érkezik haza ilyen megnyilvánulás. El kell magyarázni, hogy most éppen Kínából indult a betegség, de erről a kínai emberek nem tehetnek. Ezzel már most elejét vehetjük az idegenektől való félelemnek, az idegengyűlöletnek.
• Szintén általános szabály, de a vírus témánál is fontos, hogy a gyerekkel az életkoruknak megfelelő információ mennyiséget, a koruknak megfelelő nyelvezetben osszunk meg. Várjuk meg, hogy kérdezzen, ne terheljük annál több adattal, mint amennyi feltétlenül szükséges, de ha kérdez, akkor ne bagatellizáljuk el a kérdését, és adjunk rá a korának megfelelő választ. Amikor úgy érezzük, hogy más miatt feszültek vagy türelmetlenek vagyunk, akkor is jelezzük, hogy fogunk válaszolni a kérdéseire, csak kicsivel később.
• Némi kontrollt adhatunk a gyerek kezébe, ha elmondjuk, hogy ő mit tehet a megelőzés érdekében. Köztudottan enyhíti a stresszt, ha úgy érezzük, hogy valamit tehetünk a veszély elkerülése érdekében. Ebben az esetben a gyakran hangsúlyozott higiéniai intézkedések alapos megtanítása is egy ilyen eszköz lehet.

• A család magatartása szintén fontos a gyerekek nyugalma érdekében. Nagyobb gyerekek már pontosan felfogják, hogy ha őket ugyan nem is, de szüleiket, és még inkább nagyszüleiket veszélyeztetheti a betegség, ami szorongással töltheti el. A szülők és nagyszülők felelős és tudatos viselkedése szintén segíthet a gyereknek a helyzettel való megküzdésben. Emellett az is fontos, hogy ha érzékeljük azt, hogy gyerekünk komolyan aggódik miattunk, de nem mer vagy tud erről beszélni, akkor segítsünk neki ebben. Ilyen segítség lehet a normalizálás, vagyis, ha azt mondjuk neki, hogy úgy hallottam, hogy sok gyerekben van komoly félelem, hogy a szüleinek, nagyszüleinek baja eshet. Esetleg benned is megfordult hasonló gondolat? Azzal, hogy a gyerek érzi, hogy nincs egyedül az érzéseivel, könnyebb lesz beszélnie róla, és a feszültsége is csökken attól, hogy nem növekszik tovább benne a ki nem mondott félelem.
• Abban az esetben, ha a családban valaki megfertőződik és bizonyos intézkedések vállnak szükségessé otthon (izolálás, maszk viselése), ami esetleg kényelmetlen lehet egy gyerek számára, akkor minden szükséges lépés okát magyarázzuk el gyerekünknek. Ha megérti, hogy miért fontosak ezek a kellemetlenségek, akkor sokkal könnyebb lesz elérni az együttműködését.
• Arra is fontos figyelni, hogy ne értelmezzük a helyzetet a gyerek fejével, ne adjunk számára alternatív magyarázatokat. Itt arra gondolok, amikor például a családban az édesanya Covid-os lesz és mi azt gondoljuk, hogy a gyerek biztos emiatt szorong. Majd amikor megkérdezzük a gyereket, kiderül, hogy neki a legnagyobb problémája az, hogy nem mehet iskolába, nem találkozhat a kortársakkal. Azzal, hogy elkezdjük mondani neki, hogy 'biztos félted anyukádat', elültethetjük a bogarat a fülébe, hogy valami nagy baj történhet az anyukájával, miközben lehet, hogy benne (akár hárításból fakadóan) ez fel sem merült korábban.
• Szerencsére az eddigi adatok alapján valóban úgy tűnik, a vírus a gyerekeket nem veszélyezteti, így fontos kiemelni gyerekünknek, hogy ő nincsen veszélyben. Ez önmagában megnyugtató lehet egy gyerek számára, különösen, ha kicsi.
• Ne nézzünk a gyerekkel híradót, ne vele olvassuk a vírussal kapcsolatos legújabb híreket. Ezek a tartalmak egy gyerek számára elsőre rendkívül rémisztőek és elárasztóak lehetnek, és így nekünk sincs időnk felkészülni arra, hogy hogyan keretezzük át gyerek gondolkodásra a hallott információkat.